Szeptember 28-29-én az A38 hajón megtörtént, ami ritkán esik meg a magamfajta hobbizenésszel: a Tangerine Dream egykori tagjaiból álló német Loom együttes előtt játszhattam egy órát az arra fogékony lelkes közönség előtt.
A pénteki este nálam délután 3-kor kezdődött, amikor az együttessel együtt érkezve a hangszerek összerakásával indítottuk a felkészülést. Megismerkedtem a többi taggal (kb. egy hónapja Jerome Froese-vel már találkoztunk ugyanitt, a bejáráson). Amikor felléptem a színpadra köszönteni őket, Johannes Schmoelling így fogadott: "Ah, Mr. Tangram!". Az az ember akinek a dallamait olyan régen hallgatom, akinek köszönhetem a "művésznevemet" (ő találta ki az 1980-as TD album "Tangram" címét) megismert és lelkesen ragadta meg a kezemet. Fantasztikus!
A zenekar beállása után (ami a Pergamon zongoranyitányában érte el csúcspontját) én következtem, nekem kevesebb hangszerem volt (egy notebook, egy iPad és egy külső hangkártya, meg egy midi-billentyű). A beállásom is gyorsabban ment, bár nagyon izgultam, hogy mit fognak szólni a tagok, de igazából nem velem voltak elfoglalva.
A Jerome Froese és Johannes Schmoelling mögött foglalatoskodó harmadik tag, Robert Waters is egy rendkívül szerény, jókedvű zenész, szombaton kiváncsian nézte, hogy miből generálom a különleges effekteket, csodálkozva nézte az AniMoog-ot az iPaden. Megbeszéltük ki mit használ (ő kezeli a Logic-ot meg az egyéb szekvenszereket, meg a Virus Accest amíg a "két nagy" játszik - Jerome gitárokon, Johannes a billentyűkön).
A pénteki koncertet állva, a szombatit ülve hallgathatta a közönség, alapvetően mind a Loom, mind pedig én ugyanazt az anyagot adtuk elő (nyertes csapaton ne változtass alapon). A két előadás között még az volt a különbség, hogy a szombatit 5 HD kamerával rögzítette a hajó tévéstábja (hatalmas ún. crane-nal mozgatott kamera is volt, mint a nagyoknál - tudod, így csinálják azt, amikor a kamera a közönség felett "repked"), valamint a koncert előtt interjút is készítettek velünk, előbb a Loom-mal aztán velem. Sminkelés is volt, rajtam kizárólag a fekete karikákat kellett a szemem alól eltüntetni, szerencsére. A kérdések már-már filozófikusak voltak, volt, hogy egy részére azt mondtam, hogy "nem tudom, nem gondolkoztam rajta" (pl. "nevezhetjük-e egyfajta impresszionizmusnak a zenédet?" meg hasonlók).
Folyt. köv.
(Fotók: © Hídi Szilveszter)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.