Nemrég indított posztsorozatomban az eddig megjelent huszonegy albumom tükrében mutatom be, hogy mik voltak a zenei pályám állomásai, hogyan lettem Tangram valójában. A sorozat eddigi részeit itt tudod elolvasni.
A lemez története jóval a Tangram előtti időkben kezdődött. 1994-ben egyetlen délután alatt megkomponáltam addigi leghosszabb zenémet, amely hibás latinsággal a "Turris Eburneus" címet kapta (a turris - torony - szó nőnemű, míg az eburneus - elefántcsont - hímnemű). 8 bites hangkártyán, Scream Trackerben raktam össze, az egyik kedvencem azokból az időkből. Az addigi legösszetettebb darab, több tételre osztható képzeletben, de valahogy nem tudtam elérni azt a hangzást - vajon miért :) - amit magamban hallottam, amikor készült... A felvételen hallható robothangot a Commodore 16- beszédszintetizátorával vettem fel... persze a turris-t törrisz-nek mondja, mert azt hiszi, angol szó... magnó, kazetta, romantika! Már akkor egy szimfonikus zenekar előadásában képzeltem el, de az akkoriban rendelkezésemre álló technika nem tette lehetővé, hogy közelítsen a hangzás a valódi hangszerekéhez. 1994 és 2011 között sok év telt el, átlag két évente eljátszottam a gondolatával, hogy újra felvegyem a zenét, de sehova nem passzolt volna és akkoriban makacsul ragaszkodtam a koncepcióalbum gondolatához.
2011 januárjában, amikor síelni mentünk (20 órás buszút Franciaországba) az mp3 lejátszómban a Daft Punk Tron-filmzenéjét hallgattam és megvilágosodtam: nemcsak hogy újra kell hangszerelnem a Turris-t, de ki kell bővítenem egy többtételes "szimfonikus művé". Ehhez segítség volt, hogy 2005 környékén egy online játék (a Földvadászat) traileréhez én írtam a zenét, ami szintén nagyzenekari hangzású volt és ezt is fel szerettem volna használni, hogy kiadhassam egy albumon (a Finale zenéje ez). Néhány dallamtöredék már megvolt korábbról, itt volt az ideje, hogy egységes hangszerelésben összefűzzem ezeket egy gondolatra, amely egy képzeletbeli elefántcsonttorony bemutatására törekszik. Az eredeti Turris Eburneusból lett a nyitótétel (Overture), kicsit lerövidült, majd ennek a dallamait bontogattam ki a többi tételben, az egyes címeket pedig a zeneirodalomban a tempó leírására használt jelzők (Largo, Allegretto, Vivace, Adagio) felhasználásával egészítettem ki.
Hardcore hallgatóknak most ide teszem az eredeti 1994-es verziót, kicsit szégyenlősen, meg minden, vegyétek figyelembe az akkori technikai és zenei tudásomat - 17 éves vagyok ekkor! - , just for fun! Néhol bántja a fület, néhol túl hangos, néhol egyszerűen pocsék:
Végül pedig álljon itt a 2011-es változat, meg a teljes, hattételes album!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.