Néha (most is) azt érzem, hogy ha hunyorítanék az agyammal (kb. így tudnám leírni azt a koncentrációt, amiről beszélek - csinálj úgy az agyaddal, mint ahogy a szemeddel szoktál, mikor hunyorítasz. Megvan? Nekem ilyenkor végigfut a hideg a hátamon), akkor látnék valamit a világ mögött. Valami olyasmit ami teljesen más, mint amit megszoktunk. Dimenziókkal arrébb és mégis itt, a kitapintható közelségben. Valahol ott emelkedhet a Setét Torony is, Cthulhu is arrafelé mászkál, ahol igenis léteznek akár hupikék törpikék, orkok és Holle anyók. Ha hunyorítok az agyammal, minden létezik.
Régebben öcsém kérdezte, hogy mi zajlik bennem, amikor zenét írok. Nem tudtam hirtelen válaszolni, most megpróbálkozom vele. Van, hogy egy röpke másodperc alatt átfut az agyamon egy zenerészlet (dobokkal, basszusokkal, effektekkel, hangzással). Ilyenkor kell szaladni. Odaülni a cucc mellé és a lehető legnagyobb közelítéssel beletuszkolni a billentyűkbe.
Tudni kell hunyorítani.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.