TEPIJOURNAL

Nemrég indított posztsorozatomban a húsz, eddig megjelent albumom tükrében mutatom be, hogy mik voltak a zenei pályám állomásai, hogyan lettem Tangram valójában. A sorozat eddigi részeit itt tudod elolvasni.

2010-ben volt pár koncertem, amelyek elé olyan hanganyagokat szerettem volna készíteni, amik elütnek a koncert zenei anyagától, mégis az én kezem alól kerülnek ki. Ekkortájt jópár glitch zenét hallgattam - a munkatársaim nem kis megrökönyödésére - a stílus alapvetően a hibás cd-k pattogó-ugráló zaját (vagy ahhoz hasonló zörejeket) használja fel, és készít - khm - zenét. Akkoriban találtam egy glitch zajgenerátort valahol a neten, és azt gondoltam, hogy ez lehetne a tervezett új zenéim alapja, hisz eléggé eltér az eddigi stílusaimtól, én készítek vele zenét, tehát minden kritériumnak megfelel.

A glitch hangzás számomra mindig is egyfajta mikroszkopikus világot jelentett, a tárgylencse alatt munkálkodó, izgő-mozgó apró lények, baktériumok és egyéb vackok jelentek meg előttem, ha néhanapján ilyet hallgattam. A számcímek (Microscope, Radar, Lupe (nagyító), Vial (lombik, üvegcse), Lab) mind ennek köszönhetőek. Alapvetően nincs a zenéknek elejük-végük, hisz amit bemutatnak, azok sem történetek, inkább pillanatképek. A Radar a tájon körbe-körbe pásztázó sugarat mutatja be, a Vial a lombikban zajló kísérletek elektronikusba átültetett zaja, és így tovább. E zenék gyakorlati haszna is (ti. hogy koncertek elé készültek) megmutatkozott: bármikor le lehet őket keverni, bárhol átúszhat a műsor kezdő dalába. A stílusból eredően ez a lemez a második legrosszabbul produkáló, mindössze 3 személy vásárolta meg. Mégis, az "életművem" része, így a diszkográfia állandó tagja lesz mindig is. Ha kedvet kaptál hozzá, itt meghallgathatod, hátha tetszik.