Ha egy mondatban kéne elmesélnem: "Akkora buliban voltunk szombaton, hogy a detoxon kötöttem ki."

Szóval az úgy volt, hogy családi összejövetelen voltunk, ahol pár szerencsétlen véletlennek köszönhetően bodzaszörp helyett egy higított fagyállóval teli ásványvizes palack került az asztalra, amit én annak rendje és módja szerint poharamba, majd a számba töltöttem.

Az "aztak#rva, mi a rák ez?" kérdésemre a háziasszony már tudta, hogy nagy a baj. "Hánytasd meg magad, ez fagyálló!" és "azonnal hívok egy orvost" felkiáltásokat már a vécéből hallottam, ahol megpróbáltam kiadni magamból a csülkös bableves-túrótorta-fagyálló kombinációból álló ebédemet (menüben most csak 1450 forint). De két kézzel sem sikerült magam meghánytatni, hiába, erős a gyomrom, nagyritkán még Ádok Zolit is hallgatok. Inkább "most mi a p@csát csináljak" dünnyögésbe kezdtem, a hánytatási kísérlettől vagy az ijedtségtől könnyes szemmel.

Közben a többiek már hívták az orvost, aki azt az utasítást adta, hogy az Erzsébet kórház toxikológiájára kell menni kábé azonnal, útközben pedig erős alkoholt (pl. pálinkát) kell inni, lehetőleg jó sokat. Úgyhogy Mártival kocsiba szálltunk, ahol egyelőre én vezettem, gondoltam, amíg vezetőképes vagyok és nem lyukadt át a szervezetem, addig én vezetek, Csaknorrisz. De amikor két-három másik telefonos segítség is az erős alkohol azonnali fogyasztását sürgette, megálltunk egy boltnál, ahol Márti kiugrott pálinkát venni, én gugliztam a lehetséges halálokokat a telefonomon, halkan bazmegeltem a "májkárosodás", "veseleállás", "idegsérülés", "tüdőroncsolás" szavak olvastán. Aztán Mártus megjelent egy hatalmas üveg Fütyülős ágyasszilva pálinkával, átadtam neki a kormányt (igazából átültem az anyósülésre, a kormány átadása igen nehéz lett volna) és belekezdtem a pálesz azonnali elfogyasztásába. Tudvalevő, hogy az alkohollal amúgy sem vagyunk túl jó barátságban, a pálinkával meg pláne, viszont a kényszer rávitt, hogy lenyeljek valamennyit. Közben Mártinak mondtam az utat, meg üvöltöttem a másik autósokkal, hogy ne közlekedjenek már olyan lassan, hát "KÓRHÁZBA MEGYÜNK"!

Amikor leparkoltunk az Erzsébet kórháznál, előre rohantam a recepcióhoz, a következő szavakkal: "Jónapot kívánok, fagyállót ittam és most itt vagyok, mit kell tennem?"
Elmutogatták, hogy merre szaladjak, fel a toxikológia lépcsőjén, be az épületbe, ahol az első körülnézés után senkit nem láttam, aki segíteni tudna, ezért félhangos "hahó, segítene valaki?" illetve "elnézést, a toxikológiát keresem" kiabálással próbáltam segítséget hívni. A legjobb az volt, amikor egy orvos kijött és azt mondta nyugodt hangon, miközben fél kezével körbemutatott: "uram EZ AZ EGÉSZ itt a toxikológia", büszke hanghordozás, királyi fenség.

Na, bevittek a vizsgálóba, ahol első pillantásom a tölcsérben végződő csövekre esett, de akkor már azt gondoltam, jöhet minden, legalább kórházban vagyok (hunyott szemmel bízom a TB-ben, ha már ennyit fizetek nekik :)).

Levetkőztettek, elkezdtek vizsgálni, kérdezték, hogy mi van, elmondtam, talán elhitték, talán nem - itt nyilván mindenki paranoid öngyilkos - ők meg nem most jöttek a hathuszas falvédőről. Vérnyomást mértek, 170/130 volt, mintha kicsit ideges lettem volna. Úgyhogy első kezelésként Betaloc-ot kaptam, miközben kötötték belém az infúziót. A kérdésre, hogy mennyit kell itt legyek, jött a korántsem megnyugtató válasz: úgy két napig. "De szerencséje van: a legjobb kezelést kapja, amit ember az orvostudománytól kaphat. BEBASZATJUK, MINT A CSACSIT" jött a közvetlen mondat a doktornőtől és én már vizualizáltam is magamban, ahogy a nővérkékkel és orvosokkal versenyt iszunk. De ennél kevésbé romantikus módon a magunkkal hozott pálinkát kellett 4 óra alatt magamba nyomnom, óránként egy kicsivel több mint egydecis adagokban. Egyszerre, húzóra, mert ugyebár azt úgy kell. Úgyhogy befektettek a kórházi ágyba, mellém az infúzió, abban valami májvédő cucc jött (3 zacsival került belém, úgyhogy törpevízművé változva 5 percenként vécére jártam), a kis polcra a pálinka és jó mulatást kívánva a nővér távozott. A vérvétel után elmondták, hogy Debrecenbe küldik a mintát, mert csak ott van etilén-glikolra való tesztelés, reggel hatkor megy a vonat, addig rendszeresen vért fognak venni, aztán majd ha visszajöttek az eredmények, akkor döntenek rólam.

A kezelés legfontosabb pontja, hogy a mentő hívásával egy időben, amennyiben biztosra vehető az etilén-glikol mérgezés, minél hamarabb itassanak a beteggel tömény alkoholos italt! Ez azért szükséges, mert etil-alkohol jelenlétében a lebomlásukért felelős közös enzim az alkohol mellett kevesebb etilén-glikolt képes metabolizálni, így kevesebb mérgező közti termék keletkezik, azaz csökken a toxicitás mértéke. Természetesen az alkohol is mérgező, de annak káros hatásai elmaradnak a fagyálló folyadék ártalmaitól.

webbeteg.hu

Tehát óránként egydecis adagokban toltam a pálinkát, közben csöpögött az infúzió, hurcoltam magammal a vécébe az állványt és lassan, de biztosan egyre részegebb lettem. Márti szerint teljesen más volt így az arcom, egyfolytában vigyorogtam, miközben próbáltam twitteren életjeleket adni magamról, több-kevesebb sikerrel. Amikor Márti 8 körül hazament, már javában be voltam rúgva gyógyultam. 

Tíz körül alhattam el, a karomban lévő branül miatt nem a legkényelmesebb pozícióban, de hát nem lehetünk telhetetlenek. Fél egykor zajra ébredtem: a szemközti kórteremben, ahol "gyógyszermérgezettek" feküdtek, az idős bácsi, aki a felesége halála miatt lett "gyógyszermérgezett", lezuhant az ágyról mikor kacsáztatni akarta magát. A tompa puffanásra összeszaladt mindenki, együttes erővel próbálták visszatenni az öreget, közben meg jól szidták. Azután már 5 percenként hoztak valakit: szirénázó mentőből előbb egy 23 éves "gyógyszermérgezett" fiút szedtek ki, aki "hagyjanak meghalni!" kiáltásokkal küzdött a gyomormosás ellen (láthatóan kevés sikerrel: a nővér higgadt hangon mondta: "nem most és nem itt fogsz meghalni") majd pár perccel később egy "harmadik kerületi, harmincas, intubált, eszméletét vesztett drogos" érkezett, akit aztán a hagokból ítélve az intenzívre vittek. 

Szóval legutoljára hajnal 4 után néztem meg az órámat, ekkor valami felszínes álomba zuhantam, amiből valamivel 5 után a nővér ébresztett, miszerint le kell venni az újabb adag vért. Innen már nem aludtam vissza, lassan világosodott, nekem meg már majdnem felfekvésem lett. A másnaposság fejfájása és kókadtsága eléggé indokolt volt, az alig 5 óra alatt elfogyasztott (számomra mindenképpen) tetemes mennyiségű pálinka miatt. A nővér elmondása szerint körülbelül délután egyre meglesz az eredmény és az előzetes saccok alapján kutya bajom, haza is engednek. 10 körül megjött Márti is, majd tizenegykor az ügyeletes orvos szólt, hogy minden eredmény negatív, csomagolhatok, "emittálnak". Kiszellőztettük a szobát, meg rendet raktunk, mintha csak egy hotelszobát kellett volna átadnunk a következő turnusnak, én elmosogattam a pálinkáspoharamat (háromdecis napközis teásbögre), majd alig egy óra múlva elkészült a zárójelentés, amiben egy fontos dolog volt írva: "jó bélhangok", amire ezentúl sokszor fogok hivatkozni, ha valaki a szélproblémák miatt beszól.