TEPIJOURNAL

Albumsoroló 8. Flow - Album egy nap alatt

2012. június 20. - Tepi

Nemrég indított posztsorozatomban a húsz, eddig megjelent albumom tükrében mutatom be, hogy mik voltak a zenei pályám állomásai, hogyan lettem Tangram valójában. A sorozat eddigi részeit itt tudod elolvasni.

2010. július 17-én reggel 10 órakor leütöttem egy akkordot. 24 óra múlva, 18-án reggel 10-re ebből az akkordból egy teljes lemez bontakozott ki. Nem tervezett ötlet volt: az első akkordnál dőlt el, hogy újabb kísérletbe fogok: egyhuzamban, egyetlen nap leforgása alatt egy teljes koncepciólemezt készítek. A koncepció önmagára mutató vektor: azt fejezi ki, hogy valaki teljes önfeledtségben cselekszik, továbbmegyek: alkot. A Flow kifejezés és a lemezcím is erre utal. A lemez számait egymás után írtam, nem rendeztem át, nem formálgattam a végletekig, hisz kötött a saját magam által szabott időkorlát. A borítóképet az az előtti hétvégén, a szülői ház ablakából fotóztam. Lehúzott redőnyön átszűrődő naplemente a lakótelep fölött: folyamatok fent és lent. Az albumban nagyon sokféle stíluselem keveredik, az első, leghosszabb szám lassan alakul át valami egészen mássá, akinek van türelme kivárni, áthömpölyögni ezen a 13 és fél percen, az jutalmul egy teljesen más világba csöppenhet, ahol már változatosabb táj fogadja. A harmadik számban tűnik fel először emberi beszéd a Tangram zenéjében: "new, amazing, music experience". A negyedik track egy újabb belassulás, felkészülés egy elrugaszkodásra: egy minimálkivitelű, mégis dinamikus ötödik track következik, ez körülbelül éjjel tizenegykor született, a dobok és a szintik spirálisan követik egymást, kergetőznek, egymásba alakulnak, változatlan változás. A hatodik track egy berlin-school elemeket felvonultató, de mégis úgy érzem, hogy sajátosan Tangramos hangulatú és stílusú számmá dagad, ez az album és maga a Flow tetőpontja. Ez egy megnyugvásba, szép lassan elterülő zongorajátékba torkollik, amely a félretárcsázott telefonok üzenetein és szekvenszerbe kötött romantikán keresztül a hajnali madárcsicsergésbe (a teraszról hajnali 5-kor felvett eredeti hangok) olvad.

Reggel 7-kor már a végső keverést végeztem, kilenckor töltődtek fel a wavok, hogy aztán 10 órakor, kereken 24 órával a kezdet után egy kész album kerüljön a hallgatók elé. 5 perccel az élesítés után már 4-en megvásárolták és 20-an töltötték le. Fantasztikus érzés volt, hogy szinte velem egyidőben hallja a világ különböző pontján egy csomó ember azt a zenét, ami azelőtt egy nappal még csak nem is létezett. Ez az albumom a második leggyakrabban letöltött Tangram lemezzé vált az idők során.

Ha van háromnegyed órád, tedd meg velem újra ezt az utazást.

A bejegyzés trackback címe:

https://tepi.blog.hu/api/trackback/id/tr924601276

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.