Zenészek figyelmébe: Bandalizer

Egyre többen vannak, akik a Bandcamp nevű zenei siteon terjesztik-árulják a zenéjüket. 2010 áprilisa óta én is nagy megelégedéssel használom, már több, mint 900 dolláros bevételre tettem szert a különböző letöltésekből. Ez azért nagyon szép szám, mert ingyenesen teszem hozzáférhetővé a lemezeket (szám szerint 16-ot), emellett önkéntes alapon lehet tetszőleges összeget adományozni. 

A Bandcamp nagyon jó, egyszerű felület, jól testreszabható, még statisztikákat is biztosít, amelyeket letölthet a felhasználó a gépére és elemezheti az adatokat egy excelben. Már ha ért hozzá. Jómagam is így tettem két héttel ezelőttig, mikor rájöttem, hogy ha adatbázisba pakolom az adataimat, nagyon klassz lekérdezéseket tudok készíteni, ami már excelben nem, vagy csak nagyon nehézkesen menne.

Olyan kimutatásokat tudtam készíteni, hogy a hét melyik napján, melyik napszakban, milyen országból jön a legtöbb letöltés, ezek kombinációiból pedig nagyon hasznos tanácsokat kaphatok, például, hogy mikor érdemes a Micropolis című lemezemet hirdetgetni, facebookon/twitteren posztolgatni, ahhoz, hogy a leghatékonyabb legyen, a legtöbben töltsék le illetve vásárolják meg.

Aztán amikor ez a nem túl szép, de nagyon ügyes eszköz elkészült, kipróbáltam működés közben. Az alábbi kép önmagáért beszél:

Az elmúlt két hétben szignifikánsan megugrott a letöltések és vásárlások száma, ami bevételben is sokat számít: a másfél év alatti 900 dollárból 180 dollár a legutóbbi napok termése!

Amikor láttam, hogy ez egy hatékony módszer lehet más zenészek számára is, eldöntöttem, hogy belefogok a rendszer kiterjesztésébe és mások számára is elérhetővé teszem. Mivel ez a módszer effektíve pénzt jelent a művészeknek, méghozzá, ha ügyesen használják, akkor (mint fent látható) nem elhanyagolható mértékben, úgy döntöttem, hogy a havi és éves előfizetést fizetőssé teszem, de lesz egy 30 napos trial verzió is, ami idő alatt megismerheti a felhasználó a rendszert, láthatja, hogy mikre képes, aztán majd eldönti, hogy használja-e tovább, vagy odébbáll.

A fizetős ügyfeleknek azonban jár még egypár plusz szolgáltatás, például twitteranalízis, időzített tweet- és facebook-posztolás, amely a kidolgozott logika szerint automatikusan elvégzi a marketingtevékenység nagy részét (ezek pár napon belül elérhetők lesznek). 

Tehát, ha zenészként a Bandcampet választottad a muzsikád terjesztésének elsődleges platformjául és bajban vagy az excelvarázslattal, ami a Bandcampről letöltött .csv fileok bogarászása jelent, javaslom, hogy tégy egy próbát, és regisztrálj a www.bandalizer.com oldalon! 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tepi.blog.hu/api/trackback/id/tr313246374

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása