DJ Fabook plays Tangram

Sokan "csúfoltak" úgy régebben, hogy "Dj Fabók", "DJ Tepi" meg hasonlók, utalva arra, hogy zenéket készítek és adok elő. Ugyanakkor ez egy tévedésen alapult, hiszen a DJ az annyit tesz, hogy lemezeket cserélget, kicsit sikál a vinilen, halkít-hangosít, de alapvetően már meglévő zenét játszik valamilyen hanghordozóról. Ellenben amikor koncertezem (és eddig "csak" koncertjeim voltak), akkor a zene ott születik, kisebb-nagyobb hangszerpark segítségével, gyakorlatilag fix számlistával, hiszen alkalmazkodni kell a vetítésnek az elhangzó számokhoz. 

Amióta iPaden zenélek, egyre inkább érzem úgy, hogy zenélésre alkalmas eszköz és szeretném kihasználni a muzsikálásban is a lehetőségeit. Egy koncertem már gyakorlatilag ezen az eszközön zajlott, de újév napján a szilveszteri buliból hazafelé megvilágosodtam: ha egy DJ- alkalmazást használnék, amelyen az összes eddigi zenémet tudnám "keverni", akkor egy igen mobilis, ugyanakkor flexibilis módon tudnám a zenéimet a közönségnek megmutatni. Ugyanis nem lenne szükség hosszas felkészülésre (egy-egy koncertre egy-két hetet is készülök), az előadáskor pedig 1.) hosszabb időt is tudnék játszani, hiszen 11 órányi megjelent és 3 órányi eddig meg nem jelent dalomból igazán lehet válogatni, 2.) a helyzethez jobban tudnék alkalmazkodni, ha a hallgatóság esetleg tempósabb vagy éppenséggel punnyadósabb zenékre vágyna, 3.) nincs szükség sok cucc pakolására. 

Úgyhogy kitaláltam magamnak, hogy saját zenéim DJ-je leszek és egyből két lehetőség is adódott, hogy kipróbáljam magam. Január 30-án este héttől a Fúzió Rádió (FM 93.5) hullámhosszán két órán keresztül én fogom keverni az ambientet a Plug & Lay szervezőinek köszönhetően, illetve március 7-én a Cökxponban, az ambient hazai melegágyában, a fenti kávézóban este nyolctól lazítom a nagyérdeműt. 

Nördöknek még ideírom, hogy az Algoriddim nevű cég DJAY nevű alkalmazását használom e célra, nagyon kezes és szép alkalmazás.

A bejegyzés trackback címe:

https://tepi.blog.hu/api/trackback/id/tr302561861

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása