Hetedik

Az úgy volt, hogy múlt csütörtökön elkezdtem zenélni a stúdiómban, aztán percről percre kialakult bennem egy koncepció: gyakorlatilag egy az egyben, ahogy jön, amilyen dallamok előbukkannak belőlem, rögzítem. A munka címe Flow lett, és a hétvégétől már a nagybecsű közönség is hallhatja. A hetes szám úgy tűnik fontos lett a Tangram mondavilágában, kezdve a hét kiralóselemtől, a hetedik albumon keresztül a hét trackig, amire az albumot szétvágtam. Folyamatzene ez: azt mutatja be, ahogyan én élek meg egy flowt futás, munka vagy olvasás közben. Hullámokban jönnek az élmények, sodornak magukkal, képek bukkannak fel, elringat, felemel, rácsodálkozik és megnyugtat.

Úgy tűnik, hogy az utóbbi időkben nagy szükségem van arra, hogy zenében nyilvánuljak meg, az utóbbi másfél hónapban két lemez is összejött, mind a semmiből, mind előzetes tervezés nélkül. A Micropolis-szal is úgy voltam, hogy "huh, egy hónap alatt elkészül, az nagyon nagy dolog". Most pedig egyetlen nap alatt egy személyes kedvenc jött létre, és nagyon a magaménak érzem. Most úgy tűnik, hogy egy darabig megállok. Hét albumot hallhat tőlem a kedves hallgató, hét megkülönböztethető műfajú, mégis egységes képet mutató zenéket. 7 album, 50 szám, több, mint 5 óra.

Úgy döntöttem, hogy ezt a hetediket hét dollárért lehet megvenni. Úgy érzem, hogy eddigi munkáim megérdemlik, hogy értéket képviseljenek nem csak a hallgatók, hanem az én számomra is. Most majd kiderül, hogy valóban értéket képvisel-e. Ez a további folytatáshoz is tapasztalat lesz.

Az albumot itt lehet meghallgatni, és alkalomadtán megvásárolni: http://tangram.bandcamp.com/album/flow

A bejegyzés trackback címe:

https://tepi.blog.hu/api/trackback/id/tr832160569

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása