TEPIJOURNAL

Régi feeling

2009. szeptember 16. - Tepi

Ide s tova egy éve jöttem el az ONyF / FPMNyI / KMRNyI kötelékéből, hogy a sokkal zavarosabban halásszak. Ma a jó dolgom arra vitt, hogy Katinak és Lacának segítsek egy problémájukban. A "tovább" után erről olvashat, aki bátor!

Ebéd előtt, fél tizenkettőkor érkeztem meg, szomorún konstatáltam, hogy a biztonsági őr nem ismert meg (a zokogásomat a liftben ejtettem meg, senki nem látta). Laca értem jött, majd Kati vécéből történő megérkezése után felsiettünk enni.

Ma a nosztalgia jegyében gyros tálat ettem. Sok régi ismerős arcot láttam, némelyek odajöttek, kedvesen érdeklődtek, hogy mizujs velem, panaszkodtak kicsit (kicsit én is), aztán  ettünk tovább. Voltak, akik távolról biccentettek és voltak, akik nem ismertek fel. Seráfütty.

Ebéd után aztán nekiláttam a problémának, ami a következőből állt: tavaly ilyenkor a PSzÁF-nek kellett valami adatszolgáltatást csinálni egy meglévő hiperszupertitkos rendszerből. Ezt az adatszolgáltatást pedig én csináltam. Vagyis a programot, ami legenerálta (illetve degenerálta) a rendszerből az adatfolyamot. Node az a gond, hogy egy év alatt annyi minden ment be a fejembe, hogy a FIFO-elv alapján ez a kis munka - hopP! - kiesett, fogalmam sem volt, hogy hogy csináltam, hol csináltam, melyik kis eldugott szerver porosodó alkönyvtárába tettem azt a kis bizgentyű programot. 

Több úton is indulhattunk volna, az egyik ötlet az volt, hogy mivel tudtuk, hogy melyik napon készült el az állomány, ezért az akkori logokat megnézve biztos le tudnánk szűkíteni a keresést akár 3 szerverre (ezen belül uszkve 1000 adatbázisra). Mikor kiderült, hogy a log fileok irgalmatlan nagy munkával NINCSENEK mentve, akkor jött az az ötlet, hogy márpedig én azt belső levelezésben tutiziher hogy elküldtem embereknek, hogy mit hol találnak. Igen ám, de mivel egy éve nem dolgozom ott, ezért a levelezésemet (és minden hozzáférésemet - joggal) visszavontak. ÁM! Törlés előtt a levelezésemet viszont dvdre írták. Hurrá, kérjük a dvd-t. Hát, az sajnos másik telephelyen van. Átküldjék mailben? 159 mega. Elküldjék yousendittel? Egy óra, míg megérkezik. Küldjék át a DVD-t futárral? Másfél óra. Na akkor kezdjék el küldeni yousendittel, addig én megpróbálok alfába lemenni, hogy kitaláljam, hogy hol keressük. 

Így jutottunk el odáig, hogy találtunk egy gyanús levelet a Katinál, amit én küldtem neki kb akkor, amikor az egész cécó történt. Abban a levélben egy gyanús, törött link volt, és láss csodát, a törött link mögött egy adatbázisra utaló jel volt elrejtve, ami elvezetett arra a pontra, ahonnan minden beugrott. Most szegény Laca szív a program átírásával, amiért nagyon sajnálom őt.

A látogatás azonban még egy nosztalgia-eseménnyel gazdagodott, bár nem úgy, ahogy én pont elképzeltem. Tudniillik annakidején minden ebéd után az italautomatából vásárolt 0,33-as Coca-Colát vásároltam (akkor még) 130 forintért. Így akartam tenni ma is, de nem volt nálam apró, illetve volt, csak kétszázas, de azt nem fogadta el a gép (egyébként is 150 forintot akart tőlem kérni). Végül tehát a büfében vettem 280 forintért egy fél literes palackot (ezzel speciel átbasztak), de legalább adtam a nosztalgiafeelingnek. 

Folytatva a régi események felelevenítését, még két dolog: ebéd után a hátsó lépcsőházban az a sokat mondó gipsz (vagy friss vakolat) illat csapta meg az orromat, ami egyből egy másik emléket hozott elő, melynek folyományaként Morcheebat kellett hallgatni. Mint mondták, Kati és Laci azóta nem hallgatnak zenét, mióta elhagytam őket. Sanyarú az életük.

Így volt tehát. Katiékkal amúgy nem túl sokat tudtunk beszélgetni, eléggé zűrös az életük MIÓTA NEM VAGYOK OTT. De megbeszéltük, hogy amikor lesz egy kis nyugis napjuk, akkor ismét bemegyek, immár baráti látogatásra. 

A bejegyzés trackback címe:

https://tepi.blog.hu/api/trackback/id/tr491387033

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.