Pizzával adunk hálát - Haverom a Messiás a Tháliában

Az elmúlt évek legnagyobb kedvenc könyve számomra mindenképp a Biff evangéliuma c. Christopher Moore-regény. Szeretem ezt a fajta kicsit cinikus humort, a téma pedig igenis érdekes: mi történt Jézussal az újszövetség által el nem mesélt 3-30 éves koráig? Milyen lehetett kamaszként? Honnan kaphatta az inspirációkat? Hogyan tanult "messiáskodni"? A könyv Jézus gyerekkori barátja, Lévi (akit Biffnek hívnak) sztorizásain keresztül mutatja be a Megváltó életének általunk eddig ismeretlen éveit és nem utolsó sorban a barátság fontosságát.

A Thália Új stúdiójában a Turay Ida színház kamaraszínháza, a "Lélekszínház" vitte színre és mutatta be november 10-én a "Haverom a Messiás" címmel ezt a kedves történetet. A könyvet ismerők gondolom - ahogyan én is - első hallásra meglepődnek, hogyan lehet színre vinni ezt a regényt? Két út létezik: vagy monumentális, trükkökkel teletűzdelt showt, vagy minimális eszközökkel eljátszott (nem a színészi játékra vonatkoztatom) kamaraelőadást hoznak létre az alkotók. Az alkotók ez utóbbi utat választották. Makranczi Zalán a társulattal egy nagyon élő, a teljes érzelmi spektrum eljátszására alkalmat adó vidám, fiatalos előadást varázsolt elénk. 

A könyv teljes eseménysorozatát természetesen nem lehet egyetlen darabban eljátszani, ki is maradt egy-két rész az így is majdnem három órás előadásból (a Káli-szertartás megakadályozása vagy Mari Jakantól való megszabadítása például), de az összes feldolgozott rész hozza a könyv hangulatát, sőt, a "kupleráj jelenet" sokkal jobb lett például, mint ahogy a könyvben. 

A Raziel angyalt játszó Széplaky Géza elképesztően jól játssza a "mindenttudónak akarok tűnni, de halvány gőzöm sincs a körülöttem zajló eseményekről" karaktert, Jászberényi Gábor Lévi-Biffje a pörgős, "kissé" szexcentrikus zsivány, de barátjához hű, nagyon szerethető fickó. A történet szerint ugyebár nagy szerepe van Józsua-Jézus messiássá válásában, Júdás halálához sincs kevés köze. A Gáspár-Menyhért-Boldizsár-János szerepét alakító Perjés János, aki a társulat vezetője is, sok teret kap a különféle személyiségek bemutatására: Keresztelő János lelkes együgyűsége, Boldizsár botcsinálta mágusa, Gáspár buddhista nyugalma, kétszeres lassúságga mondott tanításai, Menyhért goa-hippije mind nagyon klasszul megoldott karakterek. Szabó Viktor, aki súgóként, alkalmi kellékként, táncosként és legfőképpen Jetiként pont úgy marad a háttérben, hogy megjegyezzük minden mozdulatát. Mari (Siménfalvy Ágota) a darab legvégéig csak hangban van velünk, így emelve ki, hogy a szereplők számára ő nem egyszerű földi halandó.

A két részre tagolt darabban elhangzanak a könyvből ismert siratódalok, Menyhért tanításait is "dalban mondja el". Sok zenei poén van benne, utalnak Ákos dalaira ("tudom, hogy megtalálod"), a Robin Hood film unalomig ismert romantikus zongorás dalára, de van benne Brian élete idézet, ami nagyon jó párhuzam, a biblikus filmek paródiái jól összeférnek egymással. 

A darabot kétféle ember nézi meg: aki olvasta és aki majd ezután fogja elolvasni a könyvet. Úgy mentünk el megnézni a darabot, hogy ketten, a fiúk, olvastuk, a feleségeink/menyasszonyaink pedig nem olvasták a Biff evangéliumát. A darab végén megállapítottuk, hogy a regény jól átjön, kap újdonságot az is, aki betéve ismeri a könyv párbeszédeit, de annak is élvezhető, aki Biff-szűz. 

Legalább olyan szeretettel ajánlom a Haverom a messiás című darabot, mint amilyen szeretettel borult Józsua ölébe a Jeti. 

Christopher Moore: Haverom a Messiás
A Turay Ida Színház Spirit Kamaraszínházának előadása 

Józsua: Bori Tamás
Lévi (Biff): Jászberényi Gábor
Raziel: Széplaky Géza
Gáspár, Menyhárt, Boldizsár, János: Perjés János
Jeti: Szabó Viktor
Mária hangja: Siménfalvy Ágota

Dramaturg: Perczel Enikő
Színpadra alkalmazta: Makranczi Zalán
Zene: Bori Tamás
Díszlet: Spirit
Jelmez: Mohácsi Nóra

Rendező: Makranczi Zalán

a fotók az előadás Facebook-oldaláról származnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://tepi.blog.hu/api/trackback/id/tr133370066

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása