Ingyen lakást kapnak a romák

 

Ötvenmillió forintot nyert a Somogy megyei Zákány a szociális tárca pályázatán arra, hogy felszámolja a község romatelepét. A tervek szerint öt házat vennének a faluban, ide költöztetnék a zákányi telepen élő négy roma családot. (nol.hu)

Most eléggé felment bennem a pumpa (megmértem: 150/100). Szeretnék egy egzakt listát látni azokról az érvekről, amelyek azt támasztják alá, hogy a zákányi romák kaphatnak házat, míg én például nem. Főleg, hogy az én pénzemből vesztek nekik házat. Az én 12 éven keresztül megfizetett adómból két háznyira fussa, amit most odaadtok azoknak a cigányoknak. Félre ne értse a kedves olvasó: nem a cigányokkal van bajom (legalábbis nem rasszista értelemben). Hanem azzal, hogy megfogák a pénzemet, és házat kapnak belőle, míg nekem valószínűleg 10 év múlva sem lesz elég önerőm, hogy megvegyem a sajátomat (addigra viszont már annyit fogok adózni, hogy gyakorlatilag én fizettem ennek a 4 idegen családnak a házát). Tessék elküldeni nekem azt az indokhalmazt, ami bizonyítja a kettőnk közötti különbséget. És tessék leírni nekem, hogy miért nem kérdezik meg a véleményemet, hogy akarok-e én költeni a romáék házára? Vagy esetleg jövő hónapban nekem utalnak ki egy házat valahol? Kötve hiszem. Ugyanis biztos nem fogok Bajnai úrra szavazni, tehát kár lenne rám költenie azt a sok pénzt. 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tepi.blog.hu/api/trackback/id/tr791404225

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dalmada 2009.10.08. 14:46:03

Ez egyáltalán nem újkeletű, nem tudom miért lep meg. 5 éve folynak ilyen programok az országban, mióta csatlakoztunk az Eu-hoz. Jaaa, hogy ez se jó?maradjanak a putrik?

Tepi · http://tangram.hu 2009.10.08. 14:57:41

@dalmada: Ez demagógia. Mert szegény körülmények között nem csak cigányok élnek, hanem elég sokan mások is. Ők pedig nem kapnak tízmilliós házat. Ahogy én se. Természetesen nem vagyok rászoruló, így a kérdés elvi marad. Amúgy az merült még fel bennem, hogy miből fogják fenntartani azt a házat? Ha lenne rezsire való pénzük, akkor nem putriban laknának. Ezért gyanús kicsit, hogy ez hangulatjavító beruházás.
süti beállítások módosítása